A 2017/18-as év Pedagógus Oscar-díj nyertese: Skonc Erzsébet

Iskolánk pedagógusa, Skonc Erzsébet tanárnő nyerte a Neteducatio Kft. középiskolai kategóriájának idei „Pedagógus Oscar-díját”. A díj országos elismerést jelent kolléganőnknek, akin keresztül a Baktay Ervin Gimnázium nevét is szélesebb körben megismerheti hazánk pedagógusközössége. Külön öröm számára, hogy a saját diákjai által írt jellemzés alapján választották őt az első három országos jelölt közé, ahol egy szülőkre-diákokra-kollégákra is kiterjesztett internetes szavazással nyerte el az első helyezést.

Rövid szakmai életrajza:

2007-ben végzett a Debreceni Egyetemen történelem-földrajz szakon;

2007-től 2009-ig a biharkeresztesi Bocskai István Gimnáziumban tanított;

2009 óta Budakalász Gimnázium Dunaharaszti Tagintézményének pedagógusa;

2011-től 2013-ig a Batthyány Kázmér Gimnázium tanára volt;

2014 óta a Baktay Ervin Gimnázium tanára, jelenleg a 11. c osztály osztályfőnöke.

Pályafutása során több osztály osztályfőnökeként, történelem illetve földrajz szakos tanáraként bizonyította már rátermettségét. Munkájában mindig felkészült, pontos és precíz, hozzáállása magával szemben maximalista.  Diákjai külön kitértek jellemzésükben arra is, hogy „Nagyon megértő, mindig próbál segíteni ott, ahol csak tud. Órákig el lehet vele beszélgetni bármiről, mert nagyon jól kijön a diákokkal.” Hogy milyen tanár is ő, azt mégis talán a saját maga által megfogalmazott célmeghatározás fejezi ki leginkább: „Azért dolgozom, hogy a tanítványaim élvezzék a körülöttük lévő világ megismerését, hogy tudatosan figyeljék meg azt, ami körülveszi őket a nagyvilágban. Nagyon köszönöm az osztályomnak, hogy figyelnek értem!”